Járd ki lábam! - bemutató

2015. október 31-én került sor a kászonaltízi kultúrotthonban Kazun Egyesület szervezésében a Sirülő gyermek néptánccsoport első, somogyi koreográfiájának bemutatójára. Ugyanakkor színpadra lépett a csoport nagyobb „testvére” is, az Eszterlánc.

                A bemutató a Sirülő Járd ki lábam! című projektjének zárása volt. A projekt keretében a csoport szeptemberben négynapos táborozáson vett részt, ahol Tomory Kinga és Tomory Gergely gyöngyösi koreográfusok vezetésével összeállították a koreográfiát. A tábort követő időszakban Tima Mária-Magdolna, Barta Kinga és Nagy Beáta-Bernadette vezetésével gyakorolták be a táncot a hetente tartott próbákon.

                A műsorról és a táborról készült további fényképek megtekinthetőek a Kazun Egyesület Facebook oldalán.

                A program támogatói Hargita Megye Tanácsa, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány voltak.

                A bemutatóról készült felvétel elérhető lesz a www.youtube.com portálon.