Kis csíki színészek

A Kis csíki színészek program elődje, az Alcsíki Gyermekszínjátszó Találkozó 2004-ben indult útjára. Mint az elnevezése is mutatja, résztvevői az alcsíki elemi iskolák színjátszó csoportjai voltak. A csoportok 20 perces színdarabot, vagy színdarab részletet kellett bemutassanak, legkevesebb hat szereplővel.



A program céljai:

1.    A verbális és non-verbális kommunikációs készség fejlesztése

2.    Csapatmunkára nevelés

3.    A színjátszás, a színház mint kulturális értékek hordozójának népszerűsítése

4.    Anyanyelvi nevelés

A találkozó résztvevőinek száma évről-évre nőtt, míg az első alkalommal 11 résztvevő csapat mintegy 150 tagja mérte össze tehetségét, a III. Alcsíki Gyermekszínjátszó Találkozón már 17 csoport közel 250 tagja lépett színpadra.

A programot már kezdettől támogatta Boldizsár Ágoston magyartanár, aki minden eddigi alkalommal részt vett a produkciók elbírálásában, hasznos tanácsokat adva úgy a tanítóknak, mint a gyerekeknek. Az elbírálásban segítségére voltak a Csíki Játékszín tagjai is, Lung László Zsolt és Varga Sándor színművészek, valamint Szilágyi Nóra, a Csíki Játékszín munkatársa.

A zsűri hatása kétségkívül meglátszik a rendezvény, a bemutatott darabok színvonalán, egyre igényesebb produkciókat láthat a közönség. Ugyanakkor a zsűri jelenléte biztosítja a versenyszellemet is, a gyerekek igyekeznek a lehető legjobban szerepelni, kivívni társaik és a zsűri elismerését. A produkció elbírálásának kritériumai változatosak: a zsűri tagjai figyelembe veszik a gyerekek előadásmódján kívül a jelmezeket, a díszletet, a rendezést és minden egyéb ötletes megoldást, újítást.

A Csíki Játékszín munkatársainak javaslatára a második alkalom óta ezeknek a kritériumoknak az alapján is díjakat osztunk ki, tehát majd minden csoport kap díjat, ami biztosítja a sikerélményt a gyerekeknek és a pedagógusoknak egyaránt. Emellett díjat kap minden csoport legjobban alakító gyereke, aki nem mindig a főszereplő, sőt gyakran kapta ezt a díjat mellékszereplő. A csapatok két korcsoportban versenyeznek: I-II. illetve III.-IV. osztályosok. Ezt azért tartottuk fontosnak, mert elég nagy a fejlődésbeli eltérés az elsős és negyedikes kisiskolások között. A gyerekek életkori sajátosságait figyelembe véve – a figyelem összpontosításának korlátozott ideje, mozgásigény – az előadásokkal párhuzamosan játszóházat és egyéb alternatív tevékenységeket szervezünk.

A résztvevők számát és a gyerekek hozzáállását figyelembe véve fontosnak tartjuk a program folytatását, bővítését. A bővítés első lépéseként partnereket kerestünk és találtunk Csíkszentdomokoson, ahol az alcsíkihoz hasonló találkozót szerveztek a helyi Márton Áron Alapítvány tanító tagjai. Tavaly első alkalommal sikerült megrendezni a felcsíki és alcsíki találkozók legjobb csoportjainak bemutatóját Csíkszeredában, a Szakszervezetek Művelődési Házában.

Már tavaly is terveztük egy tematikus tábor megszervezését az egyéni díjazottak számára, azonban a szükségez anyagi források hiányában erről le kellett mondanunk. Idén a Csíki Fiatal Pedagógusok Fórumán újból előkerült a színjátszó találkozó megszervezése, a jelenlevő pedagógusok és meghívottak is támogatták az ötletet. Így idén a rendezvény az egész Csíki-medencére és a Gyimesekre kiterjed, a Kazun Egyesület, Csík Terület Ifjúsági Tanácsa és a Márton Áron Alapítvány közös szervezésében.