Bóbiska Néptáncegyüttes

A kászoni Bóbiska néptánccsoport 1999-ben alakult a magyarországi Abasár testvértelepülés Sáricifra nevű csoport koreográfusának, Tomory Gábornak a biztatására. Nevét a csoport a falunkat körülzáró gerincek legmagasabbikáról kapta. Megalakulását követően a csoport szakmai irányítását Tomory Gábor gyöngyösi táncpedagógus biztosította, majd a szakmai irányítását gyerekei Tomory Kinga és Tomory Gergely vették át.

Az első években a csoport nyárádmenti és marosszéki táncelemeket sajátított el. Erre alapozva egy jól sikerült koreográfia készült, amellyel 2004 decemberében a csoport a Médiabefutó országos döntőjén NIVÓDIJAT nyert. A következő évben egy számukra teljesen új stílust tanultak meg, a felső tiszamenti vagy más néven szatmári táncot. Ez a koreográfia nagy sikert aratott, mert környékünkön az első amatőr tánccsoport próbálkozott ezzel a stílussal. A szatmárit egy hazai de nehéz táncrend követte, mégpedig a mezőségi. Az Ördöngösfűzesen felgyűjtött táncokból készült a következő koreográfia.

Ezután merész vállalkozásba kezdett a Bóbiska, egy táncjáték bemutatására készült másfél évig. A tánc alapmutívumai méhkeréki táncok adják és a nyergestetői csata felelevenítése a témája. A bemutatóra 2006. augusztus elsején került sor a Nyerges lábánál fekvő Sóskútfürdőn.

A Bóbiska 2001-ben részt vett a gyöngyösi Tengertánc fesztiválon, ahonnan ARANY MINŐSÍTÉSSEL és NÍVÓDIJJAL tért haza. A nívódíj maga után vonta egy másik rangos rendezvényen, a mosonmagyaróvári Katica Nemzetközi Gyermektánc Fesztiválon való részvételt. 2004 májusában a Leuveni Carpathia Egyesület meghívásának tett eleget. Az egy hetes tartózkodás alatt több fellépést vállalt a csoport.

Megalakulása óta a csoport több ízben szerepelt a testvértelepülés közönsége előtt Abasáron, Szatmárcsekén és Lepsényben. Kászon község közönsége évenként láthatta a csoport produkcióit. A hazai közönség előtt több rangos rendezvényen mutatta be táncait. Így több alkalommal szerepelt a Hargitai Megyenapok alkalmával Csíkszeredában és Tusnádfürdőn, Székelyudvarhelyen a Míves Emberek Sokadalma alkalmával, a csíkdánfalvi gyermektánc fesztivál, a Csíkkozmási Napok valamint a Csűrdöngölő gyermektánc seregszemle rendszeres meghívottja.

Díjak

  • 2001 – Tengertánc Fesztivál (Gyöngyös, Magyarország) Arany Minősítés és Nívódíj
  • 2004 –Médiabefutó tehetségkutató Nívódíj

Fellépések

  • 2001 – Tengertánc Fesztivál – Gyöngyös, Magyarország
  • Felcsíki Gyermektánc Fesztivál – Dánfalva, Hargita megye
  • Hargita Megyei Napok – Csíkszereda, Hargita megye
  • 2002 – Katica Néptáncfesztivál – Mosonmagyaróvár, Magyarország
  • Hargita Megyei Napok – Tusnádfürdő, Hargita megye
  • 2002  –  Csürdöngölő Néptáncfesztivál – Csíkszereda, Hargita megye
  • 2003 – Csürdöngölő Néptáncfesztivál – Csíkszereda, Hargita megye
  • 2003 – Hargitai Megyenapok – Csíkszereda és Tusnádfürdő
  • 2003 – Lepsény, Magyarország
  • 2003. November – közös fellépés az Ördögszekérrel – Kászonaltíz
  • 2004 – Felcsíki Gyermektánc Fesztivál – Dánfalva, Hargita megye
  • 2004. május – turné Belgiumban
  • 2004. szeptember 11. –  „Ötéves a Bóbiska” ünnepség – Kászonaltíz
  • 2004. szeptember–december – Médiabefutó Tehetségkutató – Csíkszereda és Marosvásárhely
  • 2005. március – Magyar Kulturális Intézet Bukarest
  • 2006. május – Kosz Szilveszter Néptánctalálkozó – Csíkszereda
  • 2006. augusztus – Nyergestető Táncjáték bemutató – Sóskútfürdő, Kászonújfalu
  • 2006. szeptember – turné Belgiumban
  • 2008. március 15.  - Nyergestető Táncjáték – Szajol, Magyarország
  • 2008. július – Ezer Székely Leány Talákozó – Csíkszereda
  • 2009. – Nyergestető Táncjáték – Sóskútfürdő, Kászonújfalu
  • 2009. szeptember 5. – „10 éves a Bóbiska” Jubileumi előadás - Kászonaltíz

Táncrend

  • Nyárádmenti táncok
  • Mezőségi táncok
  • Szatmári táncok
  • Rábaközi táncok
  • Somogyi táncok
  • Nyergestető táncjáték

Csoportvezető

Tima Mária-Magdolna