Számítástechnikai képzés hátrányos helyzetű tanulóknak

A kászonaltízi Kazun Egyesület, a Bethlen Gábor Alap támogatásával sikeresen megvalósította a Tanórán Kívüli Oktatási Tevékenységek program keretében szervezett „Aki tud az nyer!” című számítástechnikai képzést, 2011. október 8–9 között Kászonaltízen. A tevékenységen 20 helyi V–VIII osztályos diák vett részt, akik nem rendelkeznek számítógéppel és Internet csatlakozással.

A program céljaként a hátrányos helyzetű általános iskolások felzárkóztatását, a szociális különbségekből eredő hátrányok mérséklését, az esélyegyenlőség növelését valamint a digitális írástudás terjesztését fogalmaztuk meg.

A képzés keretében a gyerekek megismerkedtek a számítógéppel, a Windows operációs rendszer segédprogramjaival (számológép, dokumentumok mappa használata, képek kezelése, Windows Media Player, vezérlő gombok, szövegszerkesztés), játékok tervezésével (Lego Digital Designer szoftver, Mindstorm NXT robot), oktatóprogramokkal (Matematikám, Seterra). A képzés kitért az Internet használati lehetőségeire, szolgáltatásaira (e-mail, World Wide Web), keresési lehetőségekre, az elérhető oktatóprogramokra (http://www.gyakorolj.hu/oktatas) valamint a személyi biztonság az Interneten kérdéskörére.

A képzés Csomós Róbert, a Márton Áron Gimnázium informatika tanárának segítségével valósult meg, kinek közreműködését és munkáját ezúttal is köszönjük.