Helyet, helyet nekünk is!

Sikeresen zárult egyesületünk „Helyet, helyet nekünk is!” című programja, melynek keretébe a Sirülő gyermeknéptánccsoport új, sárközi koreográfiája készült el és került bemutatásra.

A program első részében a csoport a Kovászna megyei Előpatakon vett részt tánctáborban, aho Tomory Kinga és Tomory Tovább >>


Eszterlánc X

2016. szeptember 9-én, pénteken került sor a Kazun Egyesület szervezésében a kászonaltízi kultúrotthonban az Eszterlánc néptánccsoport alakulásának tizedik évfordulójának ünneplésére.

Az ünnepség egy rövid visszatekintéssel kezdődött az Eszterlánc tevékenységére, melynek során Tima Mária-Magdolna, Tovább >>


Helyet, helyet nekünk is!

2016. augusztus 1-e és 4-e között került sor a kászonaltízi Sirülő Gyermek-néptánccsoport tánctáborára a Kovászna megyei Előpatakon, melyet a kászonaltízi Kazun Egyesület szervezett.

A négynapos táborban 38 gyerek, valamint a csoport vezetői és koreográfusai vettek részt.

A már korábban tanult Tovább >>


Községi szavalóverseny 2016

A Kazun Egyesület szervezésében közégi szavalóversenyre került sor 2016. április 21-én a kászonaltízi kultúrotthonban.

A versenyen négy kategóriában 85 tanuló vett részt. A kategóriák a következők: óvodai nagycsoport- előkészítő és I. osztály, II-IV osztály, V-VI osztály, VII-VIII osztály.

Tovább >>


Tanulmányi ösztöndíjak 2015-2016/2, eredmények

A Kazun Egyesület által a Kászonaltízi, Kászonfeltízi, Kászonimpéri és Jakabfalvi Közbirtokosságok támogatásával kiírt tanulmányi ösztöndíj-pályázat leadási határideje 2016. február 26-án lejárt. Összesen 10 pályázati csomag érkezett be a Kazun Egyesület székhelyére.

Az egyesület 7, egyenként 250 Tovább >>


Pályázati felhívás - tanulmány ösztöndíj 2015-2016/2

A Kazun Egyesület Tanulmányi Ösztöndíjpályázatot hirdet a 2015–2016-os tanév második félévére február-június hónapokra középiskolások és egyetemi hallgatók támogatására.

 

Pályázatot nyújthatnak be kitűnő tanulmányi eredményekkel rendelkező, anyagi nehézséggel küzdő középiskolás diákok és Tovább >>


Játsszunk betlehemest!

2015. december 5-én, szombaton került sor első alkalommal a kászonaltízi kultúrotthonban a „Játsszunk betlehemest!” című gyermekszínjátszó találkozóra.

A találkozóra karácsonyi témájú színdarabokkal, jelenetekkel jelentkezhettek elemi iskolás és gimnazista csoportok.

A program keretében tíz Tovább >>


Tanulmányi ösztöndíjak 2015-2016, első félév

A Kazun Egyesület által a Kászonaltízi, Kászonfeltízi, Kászonimpéri és Jakabfalvi Közbirtokosságok támogatásával kiírt tanulmányi ösztöndíj-pályázat leadási határideje 2015. október 16-án lejárt. Összesen 11 pályázati csomag érkezett be a Kazun Egyesület székhelyére.

Az egyesület 8, egyenként 250 Tovább >>


Játsszunk betlehemest!

A Kazun Egyesület színjátszó találkozót szervez elemi iskolások és gimnazisták számára Hargita Megye Tanácsának támogatásával.

A program keretében a téli ünnepkörrel - elsősorban a karácsonnyal - kapcsolatos jeleneteket, színdarabokat lehet bemutatni. A résztvevő csoportok legkevesebb 7 tagból Tovább >>


Járd ki lábam! - bemutató

2015. október 31-én került sor a kászonaltízi kultúrotthonban Kazun Egyesület szervezésében a Sirülő gyermek néptánccsoport első, somogyi koreográfiájának bemutatójára. Ugyanakkor színpadra lépett a csoport nagyobb „testvére” is, az Eszterlánc.

                A bemutató a Sirülő Járd ki lábam! Tovább >>


Pályázati felhívás 2015-2016/1

A Kazun Egyesület Tanulmányi Ösztöndíjpályázatot hirdet a 2015–2016-os tanév első félévére október-január hónapokra középiskolások és egyetemi hallgatók támogatására.

 

Pályázatot nyújthatnak be kitűnő tanulmányi eredményekkel rendelkező, anyagi nehézséggel küzdő egyetemi hallgatók, akiknek Tovább >>


Járd ki lábam!

2015. szeptember 3-6. időszakban került sor a kászoni Sirülő gyermek néptánccsoport első tánctáborára a Járd ki lábam című projekt keretében.

A háromszéki Előpatakon szervezett táborban Tomory Kinga és Tomory Gergely, a gyöngyösi Tomory Gábor Néptánciskola oktatói összeállították a csoport első, Tovább >>


Ösztöndíjpályázat 2014-2015, második félév

A Kazun Egyesület Tanulmányi Ösztöndíjpályázatot hirdet a 2014–2015-ös tanév második félévére március-június hónapokra középiskolások és egyetemi hallgatók támogatására.

 

Pályázatot nyújthatnak be kitűnő tanulmányi eredményekkel rendelkező, anyagi nehézséggel küzdő egyetemi hallgatók, akiknek Tovább >>


Községi szavalóverseny 2015

A kászonaltízi Kazun Egyesület és a Dr. Lukács Mihály Általános Iskola szervezésében községi szavalóversenyre került sor az altízi kultúrotthonban.

Az  előválogatás után 83 tanuló  jutott el a községi szakaszra:

- Óvodai nagycsoport, előkészítő és első osztály: 30 tanuló

- II- IV. osztály: 22 Tovább >>


Tanulmányi ösztöndíjak - eredmények

Tanulmányi ösztöndíj

 

A Kazun Egyesület által a Kászonaltízi, Kászonfeltízi, Kászonimpéri és Jakabfalvi közbirtokosságok támogatásával kiírt tanulmányi ösztöndíj leadási határideje 2014. november 7-én lejárt. Összesen 7 pályázati csomag érkezett be a Kazun Egyesület székhelyére.

Az egyesület 5, Tovább >>


Pályázati felhívás 2014-2015/1, középiskola

 

A Kazun Egyesület Tanulmányi Ösztöndíjpályázatot hirdet a 2014–2015-ös tanév első félévére október-február hónapokra középiskolások támogatására.

 

Pályázatot nyújthatnak be kitűnő tanulmányi eredményekkel rendelkező, anyagi nehézséggel küzdő középiskolások és egyetemi hallgatók, akiknek Tovább >>


Pályázati felhívás 2014-2015/1, felsőoktatás

 

A Kazun Egyesület Tanulmányi Ösztöndíjpályázatot hirdet a 2014–2015-ös tanév első félévére október-február hónapokra egyetemi hallgatók támogatására.

 

Pályázatot nyújthatnak be kitűnő tanulmányi eredményekkel rendelkező, anyagi nehézséggel küzdő egyetemi hallgatók, akiknek lakóhelye a Tovább >>


Startolt a fényképverseny!!!

Kezdetét vette a Kazun Egyesület egész éven átnyúló fényképversenye.

A verseny keretében minden résztvevő évszakonként legtöbb 10, a kászoni életet bemutató fényképet nevezhet be a versenyre, ugyanakkor feltétel, hogy minden hónapról kell legyen legalább egy fénykép.

Az őszt bemutató maximum 10 Tovább >>


Fényképpályázat Kászonról

A kászonaltízi Kazun Egyesület egész éven átnyúló fényképversenyt hirdet gyerekek és fiatalok számára.

A versenybe a kászoni életet megjelenítő képekkel lehet benevezni, az évszakoknak megfelelően. Olyan képek beküldését várjuk, amelyek a táj változásait, az itt élő emberek tevékenységeit mutatják Tovább >>


Hagyomány és megmaradás: az Eszteránc néptánccsoport edzőtábora

 

2014. augusztus 31 – szeptember 4. között zajlott az Előpatak melletti Benedek-mezőn az Eszterlánc néptánccsoport edzőtábora.

A tábor célja az új ördöngösfüzesi koreográfia összeállítása és begyakorlása mellett a közösségi szellem fejlesztése, a hagyományok tiszteletére való nevelés és nem Tovább >>


Tanulmány ösztöndíjak II. félév - eredmények

A Kazun Egyesületnek a 2013-2014-es tanév II. félévére kiírt ösztöndíjpályázatára hat középiskolás és két egyetemista adta le pályázatát. Az egyesület ebben a félévben az Impéri és Altízi Közbirtokosságok, Kászonaltíz Önkormányzatának támogatásával illetve saját forrásból 5000 lejjel támogatja a jó Tovább >>


Kis Színészek 2014

Kedves kollégák és színjátszó gyerekek!

A 2013-2014-es tanév során, a kászonaltízi Kazun Egyesület és a csíkszentdomokosi Kistalentum Egyesület szervezésében sor kerül az  elemi iskolások számára szervezett, a Kis Színészek nevet viselő színjátszó találkozóra.

A vetélkedőn 15-20 perc Tovább >>


Községi szavalóverseny óvodásoknak és elemi iskolásoknak

2014. február 25-én került sor a Kazun Egyesület és a Dr. Lukács Mihály Általános Iskola együttműködésével községi szavalóversenyre óvodások és elemi iskolások számára. A program a helyi kultúrotthonban zajlott le.

Az előválogatást követően a két korcsoportban 58 gyerek szavalt. Az első csoportban Tovább >>


Tanulmány ösztöndíjak - eredmények

A Kazun Egyesület által a Kászonaltízi, Kászonfeltízi és Kászonimpéri közbirtokosságok támogatásával kiírt tanulmányi ösztöndíj leadási határideje 2013. november 29-én lejárt. Összesen 9 pályázati csomag érkezett be a Kazun Egyesület székhelyére.

Az egyesület vezetőtanácsa 2013. december 9-én Tovább >>


Mikulásjárás

2013. december 5-én újra megérkezett a Mikulás a kászoni óvodásokhoz és iskolásokhoz. A hír, hogy érkezik, már korábban lábra kelt, nehéz is volt bármi egyébre gondolni, figyelni, a kicsik folyton az ablakot lesték.

Idén a Mikulás 280 csomagot osztott szét a jakabfalvi, dobolyi, altízi és feltízi Tovább >>


Táncos hétvége

2013. november 8-10 között Tomory Kinga és Tomory Gergely vezetésével újabb táncos hétvégéje volt az Eszterlánc és Zergeboglár néptánccsoportoknak az altízi kultúrotthonban.

A három nap alatt az Eszterlánc táncosai a nyári tábor idején tanult ördöngösfűzesi táncokat gyakorolták, míg Zergeboglár Tovább >>


Fogadjunk be együtt! (Let’s Include Together!) Ifjúsági csereprogram

2013. augusztus 18-25-e között került sor a Let’s Include Together című ifjúsági csereprogramra a kászonaltízi Kazun Egyesület szervezésében, az Európai Unió Fiatalok Lendületben (Youth in Action) program keretében és támogatásával.

A program keretében három országból – Románia, Magyarország és Tovább >>


II. EtnoMinFest kisebbségi néptánctalálkozó

A kászonaltízi Kazun Egyesület szervezésében második alkalommal került sor kisebbségi néptánccsoportok találkozójára 2013. augusztus 31- szeptember 1 időszakban. Idei rendezvényünkön a magyar kisebbséget képviselő helyi Zergeboglár és Eszterlánc néptánccsoportok mellett a szerb kisebbséget a Tovább >>


Ifjúsági csereprogram a Bukaresti Rádióban

A Bukaresti Rádió, Hétköznapok című műsorában hallagatható egy rövid telefonos interjú a napokban zajló Let's Include Together ("Fogadjunk be együtt!) nemzetközi ifjúsági csereprogramról 2013. augusztus 22 (csütörtök) délután 15.30-kor. 

Ezúttal is köszönjük Forró László műsorvezető úrnak az Tovább >>


Indul a "Fogadjunk be együtt!" ifjúsági csereprogram

A kászonaltízi Kazun Egyesület szervezésében második alkalommal kerül sor nemzetközi ifjúsági csereprogramra a Kászonokban 2013. augusztus 18-25. időszakban. A csereprogram a Fiatalok Lendületben Program (Youth in Action Programme), az Európai Unió mobilitási program keretében és támogatásával Tovább >>


Őrizzük meg hagyományainkat!- Eszterlánc tánctábor

2013. augusztus 13-17 között került sor a kászonaltízi Eszterlánc néptánccsoport nyári táborára a Kovászna megyei Előpatakon.

A tábor elsődleges célja a magyar néptánc és ezáltal a hagyományok őrzése, de természetesen a kikapcsolódás, szórakozás is helyet kapott. Az idei tábor célja a mezőségi Tovább >>


Román nyelvtábor

Július 26-án zárult a Kazun Egyesület által elemi iskolások számára szervezett román nyelvtábor. A program keretében két korcsoportban fejleszthették román nyelvtudásukat a gyerekek Chiriac Carmen tanárnő vezetésével napi hét órában: július 15 – 19 között az első és második osztályosok, július 22 – Tovább >>


Fényképverseny

A segesvári Mihai Eminescu Trust Alapítvány kezdeményezésére fényképverseny indult kászoni  8 – 20 éves gyerekek és fiatalok számára .

A résztvevők Kászonaltíz község területén kell fényképeket készítsenek berendezési tárgyakról, épületekről, tevékenységekről, tájról és bármiről, amit Kászonban Tovább >>


Jutalomkönyv érettségizőknek és egyetemistáknak

A Kazun Egyesület a Kászonaltízi és Impéri Közbirtokosság támogatásával pályázatot hirdet altízi, feltízi és impéri érettségizők és egyetemisták számára. A pályázat keretében két – két könyvutalványt ítél meg az egyesület, érettségizők esetében 200 illetve 100, egyetemisták esetében 300 illetve 200 Tovább >>


Kis Színészek 2013

 A kászonaltízi Kazun Egyesület és a csíkszentdomokosi Kistalentum Egyesület szervezésében került sor 2013. június 7-én a Kis színészek gyermekszínjátszó találkozóra.

 A program két helyszínen zajlott: alcsíki körzet Kászonaltízen, a felcsíki Csíkszentdomokoson.

 Az alcsíki körzetben tizenkét Tovább >>


Községi szavalóverseny 2013

A Kazun Egyesület a kászonaltízi Dr. Lukács Mihály Gimnáziumi Iskolával együttműködésben községi szavalóversenyt szervezett 2013 április 30-án a községi kultúrotthonban.

Az előválogatás után 71 tanuló jutott el a községi szakaszra:

-         Óvodai nagycsoport, előkészítő és első osztály: 22 Tovább >>


Kis Színészek 2013

          A 2012-2013-as tanév során, a kászonaltízi Kazun Egyesület és a csíkszentdomokosi Kistalentum Egyesület szervezésében sor kerül az  elemi iskolások számára szervezett, a Kis Színészek nevet viselő színjátszó találkozóra.

          A vetélkedőn 15-20 perc terjedelemben, legkevesebb 6 fős  Tovább >>


Román nyelvtábor

A Kazun Egyesület román nyelvtábort szervez elemi iskolások számára 2013. augusztus 15-19., illetve augusztus 22-26. között. A tevékenységeket Chiriac Carmen tanárnő fogja vezetni.

Jelentkezési határidő 2013. április 19.

További információk a kazun@kazun.ro címen, a 0722543087-es (Tima Tovább >>


Községi szavalóverseny

2013. április 30-án, kedden 14 órától kerül sor a Kazun Egyesület szervezésében a már hagyományossá vált községi szavalóversenyre. A rendezvényre a kászonaltízi kultúrotthonban fog sor kerülni délután 2 órától. A versenyre a következő korcsoportok szerint kerül sor:

1. Nagycsoport, előkészítő Tovább >>


Tanulmányi ösztöndíjak – eredmények

A Kazun Egyesület vezetőtanácsának 2013. február 19-én hozott döntésének értelmében a 2012-2013-as tanév második félévében a következő diákok kapnak támogatást a Kászonfeltízi, Kászonaltízi és Impéri Közbirtokosságok által támogatott program keretében:

Név

I. félévi tanulmányi Tovább >>


Szülőbál

A kászonaltízi tanítók a Kazun Egyesülettel és a Dr. Lukács Mihály Általános Iskolával közösen szülőbált szervez 2013. január 11-én este 8 órától a kászonaltízi kultúrotthonban. A rendezvényre az altízi elemi iskolások szüleit és azok meghívottjait várjuk. A bálon az önkéntes színjátszócsoport egy Tovább >>


Mikulásjárás

2012. december 5-én megérkezett a Mikulás a kászonaltízi, kászonfeltízi és jakabfalvi iskolákba és óvódákba. Idén a Kazun Egyesület szervezésében 260 csomagot osztott szét az óvódások és elemi iskolások között, akik versekkel és dalokkal fogadták, de megkínálta édeséggel a gimnazistákat is.

Idén a Tovább >>


Tanulmányi ösztöndíj - eredmények

A Kazun Egyesület vezetőtanácsa 2012. október 31-i ülésén elbírálta az Egyesülethez a 2012-2013-as tanév első félévére benyújtott tanulmányi ösztöndíjpályázatokat.

A döntés értelmében az első félévben a következő tanulók részesülnek támogatásban:

Felsőoktatás: Székely Tamás

Középiskola:    Tovább >>


Ismerjük meg kultúránkat – néptánctábor

Augusztus 21-24-e között az Előpatak melletti Benedekmezőn került sor a kászonaltízi Eszterlánc néptanccsoport táborára. A táborban a csoport 33 tagja rábaközi táncmotívumokat tanult Tomory Kinga és Tomory Gergely vezetésével, ugyanakkor az új koreográfia összeállítását is megkezdték.

            Tovább >>


I. EtnoMinFest Néptánctalálkozó

Hétvégén, 2012. augusztus 18-19 között kerül sor az I. EtnoMinFest kisebbségi néptáncfesztiválra a Kászonokban. A rendezvénysorozat keretében színes programok között választhatnak a résztvevők.

Program:

Szombat:

17:00 Népviseleti felvonulás

21:00 „Tánckavalkád" Gálaműsor

22:30 „Járd ki lábam" Tovább >>


Sikeresen zárult a „Kintről Üdvözlünk Itthon” ifjúsági csereprogram

Sikeresen zárult a Fiatalok Lendületben Program (Youth in Action) keretében támogatott „Kintről Üdvözlünk Itthon” ifjúsági csereprogram Kászonaltízen. A csereprogram a kászonaltízi Kazun Egyesület szervezésében, Szatmárcseke Község Önkormányzatával partnerségben került megrendezésre 2012. július Tovább >>


Román nyelvtábor

2012. júluis 2-13 között a Kazun Egyesület a Kászonaltízi Dr. Lukács Mihály Általános Iskolával együttműködve román nyelvtábort szervezett elemi iskolások számára. Az első héten 15 első osztályt végzett gyerek vett részt a tevékenységeken, melyek a kászonfeltízi Lucos Panzióban zajlottak, a második Tovább >>


Fölszállott a páva

2012. június 29-én zajlott Csíkszeredában a Fölszállott a páva tehetségkutató előválogatása. Az versenybe tizenhárom néptánccsoport nevezett be térségünkből. A Zergeboglár néptánccsoport „A mérai határban” című, kalotaszegi táncokból összeállított koreográfiáját mutatta be. Nyolc pár táncos ropta a Tovább >>


Angol nyelvtábor

A Kazun Egyesület angol nyelvtábort szervez 2012. július 30. és augusztus 4. között Kászonaltízen.

Az oktatók Gabriella Mulligan és Tom Jackson Angliából. A tevékenységekre a kászonatízi általános iskolában és a kultúrotthonban kerül sor. A résztvevők kor illetve ismereteik szintje alapján Tovább >>


Kis Színészek 2012

„ A gyermekjátékok örömet, vidámságot hoznak a gyermekeknek és a felnőtteknek egyaránt” (Kodály Zoltán)

Kis színészek nagy játéka örvendeztette meg a kászoni közönséget június 2-án az altízi kultúrotthonban.

 A kászonaltízi Kazun Egyesület és a csíkszentdomokosi Kistalentum Egyesület Tovább >>


Tanulmányi ösztöndíj - eredmények

A Kazun Egyesület által a kászonaltízi, kászonfeltízi és kászonimpéri közbirtokosságok támogatásával kiírt tanulmányi ösztöndíj határideje 2012. május 18-án lejárt. Összesen 6 pályázati csomag érkezett be a Kazun Egyesület székhelyére.

Az egyesület vezetőtanácsa 2012. május 22-én tartott ülésének Tovább >>


Zergeboglár táncos hétvége

2012 április 28-30 között Kászonban tartózkodott Tomory Kinga és Tomory Gergő, a Zergeboglár és Eszterlánc tánccsoportok koreográfusai.

A hosszú hétvégén a Zergeboglárral napi 6-8 órában gyakorolták a szatmári és kalotaszegi koreográfiákat, amelyekkel a csoport részt fog venni május 18-án Tovább >>


Gyűjtés Szász Alpár gyógykezelésére

 A sajtóban valamint az interneten megjelent segítségkérésre válaszolva a Zergeboglár néptánccsoport tagjai gyűjtést szerveztek a Kászonokban a csíkbánkfalvi Szász Alpár műtétjének támogatására.

A templomokban is kihirdetett gyűjtés eredményeképpen 2600 lej gyűlt össze, amit május 2-án át is Tovább >>


Ösztöndíj

A Kazun Egyesület a Kászonaltízi, Kászonfeltízi és Impéri Közbirtokosságok támogatásával tanulmányi ösztöndíjprogramot hirdet kászonfeltízi, kászonaltízi és impéri középiskolások és egyetemi hallgatók számára.

A program keretében 5 fiatal támogatását biztosítjuk a május és június hónapokra (2012), Tovább >>


Kosaras szülőbál

2012. április 8-án került sor a Kazun Egyesület és a Kászonaltízi Dr. Lukács Mihály Általános Iskola szervezésében a Kosaras szülőbálra.

A rendezvényen az altízi elemi iskolában tanuló gyerekek szülei és azok meghívottai vettek részt. A program keretében színpadra lépett a Zergeboglár Tovább >>


Ösztöndíjalap - felhívás

A 2011 – 2012-es tanév első félévében egyesületünk 16 középiskolás és 5 egyetemista diák számára nyújtott szociális ösztöndíjat, egyenként 400 lej (középiskola) illetve 600 lej (egyetemista) értékben.

Célunk olyan Ösztöndíjalap létrehozása, amely lehetővé teszi a folyamatos, havi rendszerességgel Tovább >>


Szavalóverseny - döntő

Március 23-án került sor a Kazun Egyesület és a Kászonaltízi Dr. Lukács Mihály Általános Iskola által szervezett községi szavalóversenyre.

Az előválogatást követően versenyben maradt gyerekek négy korcsoportban mérték össze tehetségüket. A program keretében 65 gyerek lépett színpadra társai és az Tovább >>


Kis Színészek

Idén is sor kerül az elemi iskolások Kis Csíki Színészek nevet viselő színjátszó találkozójára, a kászonaltízi Kazun Egyesület, valamint a csíkszentdomokosi Kistalentum Egyesület szervezésében. A Csíki- medencét és a Gyimeseket felölelő találkozóra legalább hat aktív szereplőből álló csoportok Tovább >>


Községi szavalóverseny

2012. március 21-én kerül sor Pinti Zsuzsanna magyar szakos tanárnő irányításával a már hagyományossá vált szavalóversenyre, melynek a kászonaltízi kultúrotthon ad otthont.

A versenyt megelőző héten minden iskolában előválogatást szervezünk, és az ott kiválasztott tanulók képviselik majd a Tovább >>


Karácsonyi játszóház

2011. december 17-én egyesületünk a kászonaltízi Dr. Lukács Mihály Általános Iskolával együttműködve karácsonyi játszóházat szervezett a kászonaltízi kultúrotthonban. A karácsonyfadíszek elkészítését követően a gyerekek az altízi második osztályosok pásztorjátékát és a furulyás csoport előadását Tovább >>


Szociális ösztöndíj

Az elmúlt hétvégén megtörtént a szociális ösztöndíjak átutalása a pályázók által megadott számlaszámokra.

Egyúttal emlékeztetjük a nyertes pályázókat, hogy a pályázat értelmében kötelesek iskolai vagy közösségi plusz feladatot vállalni a félévben és 2012.03.23-ig rövid (1-2 oldal) beszámolót kell Tovább >>


Mikulásjárás

December 5-én újra megérkezett a Mikulás a kászonaltízi, kászonfeltízi és jakabfalvi iskolákba és óvódákba. Idén a Kazun Egyesület szervezésében 270 csomagot osztott szét az óvódások és elemi iskolások között, de természetesen megkínálta apróságokkal a gimnazistákat is.

Idén a Mikulásjárást Tovább >>


Szociális ösztöndíjprogram - eredmények

2011. december 2-án Csíkszeredában ülésezett a Kazun Egyesület által meghirdetett ösztöndíjprogram bizottsága.

A program keretében 15 középiskolás tanuló részesül egyszeri, 400 lej értékű támogatásban a Bethlen Gábor Alap támogatásával és 5 egyetemista ugyancsak egyszeri, 600 lej értékű Tovább >>


Szociális ösztöndíjprogram

A Kazun Egyesület által meghirdetett Szociális ösztöndíjprogramra a pályázatok leadásának határideje 2011. október 31-én lejárt. A program keretében 29 pályázat érkezett be a középiskolásoknak szánt ösztöndíjra valamint 9 pályázat az egyetemistáknak szánt ösztöndíjra. A papíralapú pályázatok Tovább >>


Táncos hétvége

Október 28-31 között Kászonaltízen voltak Tomory Kinga és Tomory Gergely, a kászoni tánccsoportok koreográfusai. A Zergeboglár tizedik születésnapja után már meg is kezdték az új táncok tanítását a Zergeboglárnak és az Eszterláncnak. Az új táncok előkészítése a táncrendek megismérésével, a Tovább >>


Aki tud, az nyer

A kászonaltízi Kazun Egyesület, a Bethlen Gábor Alap támogatásával sikeresen megvalósította a Tanórán Kívüli Oktatási Tevékenységek program keretében szervezett „Aki tud az nyer!” című számítástechnikai képzést, 2011. október 8–9 között Kászonaltízen. A tevékenységen 20 helyi V–VIII osztályos diák Tovább >>


Aki tud, az nyer

Október 8-9-én a Kazun Egyesület a Bethlen Gábor Alap támogatásával informatika képzést tart. A program célcsoportja a kászoni hátrányos helyzetű gimnazisták, akik nem rendelkeznek otthon számítógéppel illetve internetkapcsolattal.


Szociális ösztöndíj

A Kazun Egyesület a Bethlen Gábor Alap és Kászonaltíz Község Önkormányzatának támogatásával ösztöndíjat hirdet kászoni lakhelyű középiskolásoknak és egyetemistáknak. A pályázati kiírás megtekinthető az egyesület honlajának Ösztöndíj fejezetében. Ugyanitt letölthető a pályázati adatlap is.


Kászon hagyatéka képekben

A „Kászon hagyatéka képekben” című projekt fő céljaként a Kászoni medence történelmi és kulturális örökségének 21. századi eszközökkel való megőrzését, a helyi kulturális identitás erősítését, a térség népességmegtartó erejének javítását valamint a helyhez való kötődés fejlesztését fogalmaztuk Tovább >>


Zergeboglár X

2011. augusztus 27-én, szombaton ünnepelte megalakulásának tíz éves évfordulóját a Zergeboglár néptánccsoport.

Az ünnepséget megelőzően a csoport a háromszéki Előpatakon táborozott, a cél a meglévő koreográfiák gyakorlása és az új, szatmári koreográfia véglegesítése volt.

Az ünnep a szülők, Tovább >>


10 év Zergeboglár

A kászonaltízi Zergeboglár néptánccsoport fennállásának 10 éves évfordulóját ünnepli 2011. augusztus 27-én Kászonaltízen.Az ünnepség programja:18.00: fogadás az altízi Vackor panzióban20.00: ünnepi műsor a kaszonaltízi kultúrotthonban. A Zergeboglár mellett fellép a Bóbiska és az Eszterlánc Tovább >>


Zergeboglár tánctábor

2011. augusztus 21-24. között a Kovászna megyei Előpatakon táborozott a Zergeboglár néptánccsoport. A tábor célja a 27-én sorra kerülő 10 éves évforduló műsorának előkészítése, illetve az új, szatmári koreográfia véglegesítése volt. A tábor utolsó napján a Bóbiska néptánccsoport tagjai is eljöttek, Tovább >>


Kosz Szilveszter Gyermeknéptánc-fesztivál

Augusztus 7-én, vasárnap a Zergeboglár Néptánccsoport a Csíkszeredai Városnapok keretében megtartott Kosz Szilveszter Gyermeknéptánc-fesztiválon vett részt. A csíki, gyimesi, kászoni gyermek- és ifjúsági néptánccsoportok részvételével szervezett fesztiválon a Zergeboglár mezőségi és kalotaszegi Tovább >>


Fiatalok Kászonért

2011. július 2-3-án került sor a már hagyományossá vált Fiatalok Kászonért elnevezésű programunkra. A program célja a helyi fiatalok bevonása a közéletbe, az egyesület tevékenységébe, a fiatalok véleményének, meglátásainak megismerése a település és az egyesület további tevékenységeivel Tovább >>


Kászoni hagyományok - Betlehemezés

2011. június 19-én 20 órakor került sor a Kászoni hagyományok című sorozat harmadik, a betlehemezésről készült film bemutatójára a kászonaltízi kultúrotthonban.

A félórás film a jellegzetesen kászoni betlehemezési szokást mutatja be. A betlehemes csoport - amely valamikor felváltva feltízi, altízi Tovább >>


Kászoni hagyományok - Aprószentek

2011. június 18-án 18.30 órakor került sor a Kászoni hagyományok című sorozat második, az aprószentekelésről készült film bemutatójára a kászonaltízi kultúrotthonban.

A húszperces film egy sajátos kászoni szokást mutat be, melynek keretében az aprószenteket megelőző éjszaka a legények népviseletbe Tovább >>


Mikulás a Kászonokban

„Szent Miklós a hulló hóban...”- ismerős a dallam. Évről évre számtalan gyerek ajkán csendül fel. Minden évben óriási várakozás és nagy készülődés előzi meg. Az ajándékozás öröme vezérelte a kászonaltízi Dr. Lukács Mihály Általános Iskola tanítóit és óvónőit, amikor Mikulás- napi meglepetés  Tovább >>


Fiatalok Kászonért

Július 3-4-én került sor a kászonfeltízi Lucos panzióban a Fiatalok Kászonért című programunkra.

A program célja a fiatalok közösségi tevékenységének, szerepvállalásának támogatása, az elmúlt időszak értékelése, újabb fiatalok bekapcsolása az egyesület tevékenységébe.

A résztvevőkkel közösen Tovább >>


Kászoni hagyományok - Bikaütés

A kászonaltízi Kazun Egyesület vasárnap, június 20-án 18 órától a Kászoni Sokadalmi Falunapok keretében, az altízi kultúrotthonban mutatja be a Kászoni Hagyományok című, három részesre tervezett sorozat első, Bikaütés című filmjét. A film a kászoni farsangtemetést mutatja be.

Farsangfarkán, azaz a Tovább >>