Pályázati felhívás - tanulmány ösztöndíj 2015-2016/2

A Kazun Egyesület Tanulmányi Ösztöndíjpályázatot hirdet a 2015–2016-os tanév második félévére február-június hónapokra középiskolások és egyetemi hallgatók támogatására.

 

Pályázatot nyújthatnak be kitűnő tanulmányi eredményekkel rendelkező, anyagi nehézséggel küzdő középiskolás diákok és egyetemi hallgatók, akiknek lakóhelye Kászonaltíz községben van, és eleget tesznek a következő feltételeknek:

- egyetemi hallgatók vagy középiskolások akik valamely romániai állami vagy magán oktatási intézményben folytatják tanulmányaikat

- kitűnő tanulmányi eredményekkel rendelkeznek (legalább 8-as tanulmányi átlag)

- a családban az egy főre eső jövedelem nagyon alacsony

Az ösztöndíj a tehetséges diákok támogatását tűzte ki célul, így az elbírálásban főként a tanulmányi eredményeken, iskolai sikereken és a közösségi tevékenységeken van a hangsúly.

A KAZUN EGYESÜLET a 2015-2016-os tanév második félévében 7 egyetemi hallgató és középiskolás támogatását biztosítja, egyenként 250 RON/hónap értékben. A sikeres pályázóknak iskolai vagy közösségi plusz feladatot kell vállalniuk az adott hónapokra és 2016. június 30-ig rövid (1-2 oldal) tartalmi és pénzügyi beszámolót kell eljuttatnia a Kazun Egyesület székhelyére, a támogatás felhasználásáról és a vállalt plusz iskolai vagy közösségi feladatokról.

A pályázatot a Kászonaltízi, Kászonfeltízi, Impéri és a Jakabfalvi Közbirtokosságok támogatják.

A pályázathoz szükséges a Pályázati adatlap és a mellékletében felsorolt iratok. Az adatlap igényelhető e-mailben a kazun@kazun.ro címen, illetve személyesen vagy telefonon az Egyesület irodájában. Cím: 537235 Kászonaltíz, 235 szám, tel. 0724-024-301.

 

A pályázatok leadásának határideje:

2016. február 26., 17:00 óra, az egyesület székhelyén.

FIGYELEM!!

A Kazun Egyesület a határidő után érkezett pályázatokat nem veszi figyelembe.

Kászonaltíz, 2016. február 12.