Kászoni hagyományok - Betlehemezés

2011. június 19-én 20 órakor került sor a Kászoni hagyományok című sorozat harmadik, a betlehemezésről készült film bemutatójára a kászonaltízi kultúrotthonban.

A félórás film a jellegzetesen kászoni betlehemezési szokást mutatja be. A betlehemes csoport - amely valamikor felváltva feltízi, altízi illetve impéri tagokból állt - végigjárja karácsony után a Nagykászont alkotó három falut, bekopogtatnak a házakhoz és ahol befogadják őket, bemutatják a mintegy húsz perces misztériumjátékot.

A szokás jellegzetessége, hogy minden szereplő - beleértve az angyalokat és Máriát is - férfiak, ugyanakkor itt nem csak a szegény, hanem a gazdag is befogadja a Szentcsaládot. András Ignác iskolaigazgató, aki a filmet bemutatta, illetve az elkészítés során a néprajzi tudnivalókat, magyarázatokat biztosította, elmondta, hogy Kodály Zoltán a XX. század elején a kászonival majdnem teljesen megegyező betlehemezési szokást gyűjtött a bukovinai székelyeknél.

A kommunizmus idején betiltott szokást a kilencvenes évek elején Máté Margit és Ferencz Sándor elevenítették fel, majd az 1996-tól bekövetkezett szakadás után 2010 decemberében sikerült újra bemutatni és dokumentálni.

A film elkészítését Kászonaltíz Község Önkormányzata támogatta, a szerkesztést a Csíki Fotóműhely végezte.