II. EtnoMinFest kisebbségi néptánctalálkozó

A kászonaltízi Kazun Egyesület szervezésében második alkalommal került sor kisebbségi néptánccsoportok találkozójára 2013. augusztus 31- szeptember 1 időszakban. Idei rendezvényünkön a magyar kisebbséget képviselő helyi Zergeboglár és Eszterlánc néptánccsoportok mellett a szerb kisebbséget a nérasolymosi (Krassó-Szörény megye) Soko néptáncegyüttes, míg a német kisebbséget a Segesvári Német Demokrata Fórum együttese képviselte.

A rendezvény első részében – augusztus 31-én délután öt órától – az együttesek népviseletben, énekelve végigvonultak Kászonaltíz és Kászonfeltíz utcáin, megállva Kászonfeltízen ahol rövid ízelítőt mutattak be táncaikból, ezt követően a környék lakóinak jóvoltából megkóstolhatták a kürtős kalácsot.

Este kilenc órától került sor a csoportok táncainak bemutatójára az altízi kultúrotthonban. A négy fellépő csoport nyolc produkciót mutattak be a mintegy 400 érdeklődő előtt. A Tánckavalkádot táncház követte, melynek keretében a táncosok és az érdeklődők egymás táncait ismerhették meg és sajátíthatták el.

Vasárnap a vendégcsoportok a kászoni tájházat látogatták meg, ahol András Ignác iskolaigazgató vezetésével rövid betekintést nyerhettek a település történetébe, az itt élő emberek életmódjába.

Köszönjük a program megvalósításában nyújtott segítséget az Eszterlánc és Zergeboglár csoportban táncoló gyerekek szüleinek és a kászoni zenekarnak.

A program támogatója a Román Kormány Etnikumközi Kapcsolatok Hivalata.

Médiapartnerek: Hargita Népe, Csíki Hírlap, Erdély TV, székelyhon.ro.

A rendezvényről készült képek megtalálhatók a következő linkek alatt:

https://www.facebook.com/KazunEgyesulet/posts/657165824295734

https://www.facebook.com/KazunEgyesulet/posts/657570700921913

https://www.facebook.com/KazunEgyesulet/posts/657674470911536